Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Miután Merkel lepacsikázott Orbánnal, jó Vityánk elment és adott egy hat láb mély interjút az egyik német lapnak. Döbbenet fogadta Orbán megnyilvánulását a CDU-CSU-ban, szegény németeknek most esik le a 20 fillér, hogy Orbán valójában mennyire is aljas.

A Népszava a Süddeutsche Zeitung cikke alapján azt írja, Markus Ferber, aki jó negyedszázada képviseli Strasbourgban a bajor keresztény szociálisokat, egyben pedig a pártközeli Hanns-Seidel Alapítvány első embere, sajnálatosnak nevezte, hogy Orbán képtelen felfogni a lényeget.

Vagyis azt, hogy ha Európa nem fog össze saját lakosságának jövője érdekében, akkor kiszolgáltatja magát mindenféle külső erőknek. És hogy Magyarország csakis az unió tagjaként tudja fenntartani nemzeti önazonosságát.

Dennis Radtke, aki a múlt héten egyedüli CDU-törvényhozóként szorgalmazta Deutsch Tamás kizárását, úgy látja, hogy Orbán megint hozta a formáját. Amit most mondott, az olyan, mintha az autokrácia aranykönyvéből származna – fogalmazott.

Ugyanakkor a Néppárt elnökének, Tusknak a párja, a lengyel Polgári Szövetség EP-delegációvezetője immár elháríthatatlannak tartja, hogy kitegyék a magyar kormánypárt szűrét.

Halicki szerint teljesen egyértelmű, hogy Orbán nem erős Európában gondolkodik. Erről árulkodik, hogy megengedhetetlen módon egy szinten emlegeti Brüsszelt és az egykori Szovjetuniót.

A lap maga úgy értékeli, hogy a magyar miniszterelnök láthatólag nem akar megbékélést, ezért egyre csak provokál. Pedig már megkapta a végső békeajánlatot, de az érezhetően nem érdekli, noha a múlt héten alighanem már töréspontig jutottak volna a dolgok a frakcióban, ha nem avatkozik közbe a német kormány, illetve a CDU vezetősége.

Orbán a Die Weltben hasonlította a brüsszeli intézményeket a moszkvai Központi Bizottsághoz, azaz egy nevezőre hozta az EU békeprogamját a totalitárius Szovjetunióval. Az EP-t pedig jogsértéssel vádolta meg, mivel az ragaszkodott, hogy beleszólhasson a jogállami mechanizmus megalkotásába. Az új eszköz ugyanakkor már csak azért is szükséges, mert az utóbbi 10 évben főként Orbán barátai és családtagjai igencsak meggazdagodtak, gyakorta uniós pénzekből.

Kijelentéseivel azokból űz gúnyt, aki bent akarják tartani a Fideszt a Néppártban. A frakció a napokban ultimátumot adott magyar partnerének, ám a kizárást a CDU-CSU meggátolta, nehogy Magyarország túszul ejtse valamelyik európai tervet. Az interjú azonban arról tanúskodik, hogy Orbán azt hiszi: mindent megengedhet magának- írja a német lap.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: