Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az idei év kritikus történései hangsúlyosan azt üzenik: nem lehetünk önzők, gyökeres társadalmi fordulatra van szükség a közjó érdekében.

A közélet sem más, mint a kultúra egyik része, ezt ki kell emelni, amikor a kormány ámokfutásáról beszélünk a művészet, az oktatás a tudomány területén – hangsúlyozta Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke karácsonyi évértékelőjében, szenteste az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Kérdésre felelve elmondta, az, hogy egy színházban milyen darabot adnak elő, egy egyetemen mit tanítanak, „a hétköznapjainkban ez politikai kérdés, az egész azonban sokkal inkább egy távolra ható kulturális kérdés, ami egy felfogássá áll össze”.

A volt oktatási miniszter hangsúlyozta, talán mindennél jobban az oktatáson látszik, hogy Magyarországnak végre vissza kell térnie egy olyan normalitásba, ahol az emberek közel állnak egymáshoz és törődnek a másikkal. A digitális oktatásra való áttérés nyilván szükséges volt az emberéletek megóvása miatt, de nem segíti ezt.

„Kiderült például, mennyire bensőséges dolog tudást átadni és befogadni. Egy kamerába néző tanár nem ugyanaz, mint szemkontaktusban lenni a diákokkal: mindig szükség lesz arra a kapcsolatra, ahogy egy nevelő fiatalabb embertársát személyében tanítja”.

Hiller rámutatott, nemcsak a kedvenc tanár személyes varázsa maradt el idén sok esetben, de a digitális oktatáshoz sem fért hozzá a gyermekek 20-25 százaléka hazánkban. Döntő többségében a szegénység okán hozzájuk az oktatás nem juthatott el.

A járvánnyal kapcsolatban megjegyezte, abból a szempontból mindenképp különleges, hogy egyfajta egyenlőségjelet tesz az emberek közé. „Teljesen mindegy, hova születtünk, milyen a bőrünk színe, milyen a vallásunk, miben hiszünk, hogy férfiak vagyunk-e vagy nők, ez mindannyiunkat ugyanúgy érint: és ekkor kijönnek az emberi dolgok, és erre ez az idei év nagy és különleges tapasztalatokkal szolgált. Mindebből – mint minden válság eredményeképp – pozitív eredményeket is el lehet érni a társadalomban” – hívta fel a figyelmet.

Arra, hogy szerinte visszatér-e majd az élet a normál kerékvágásba, a szocialista politikus azt jósolta, lesz normális élet, de ez nem az, mint amit két éve annak tartottunk. Elmondta, az az álma, hogy a 2021-es nyári olimpia idejére jelentős előrelépés lesz, így nyárra már kimondhatjuk, hogy az emberiség alapvetően ezt a krízist is legyőzte.

„Másfajta normalitás lesz az után, de lesz: óvatosabbak lesznek az emberek és a közösségek, de beállunk egy új normális rendbe, mert ez az emberi”.

A mértékletességre és a tudásra nagy szükség van, ezért a képviselő Pallasz Athéné, a bölcsesség görög istennőjének jelképével, egy bagollyal fejezte ki jó kívánság gyanánt, hogy a bölcsesség vezérelje e vészterhes időkben hazánkat és minden honfitársunkat.

„Egészséget kívánunk, vidámságot, sok munkát és sikereket mindenkinek. Boldog karácsonyt!” – kívánta a Magyar Szocialista Párt nevében Hiller István az ATV munkatársainak és nézőinek egyaránt.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: