Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A jobboldali francia Le Figaro teljesen jogosnak tartja a magyar és a lengyel jogállam miatti aggodalmakat, ideértve, hogy a Nyugat próbálja megfelelő irányba terelni a két kormányt – írja a lapot szemléző Népszava.

A cikk szerint Budapest és Varsó vétófenyegetése folytán még az is felmerült, hogy semmi sem lesz a gazdasági újjáépítési programból, de szerencsére jött Merkel és így minkét fél mondhatta, hogy ő nyert.

A jogállami mechanizmus azonban változatlan formában lép életbe, ugyanakkor Orbán Viktor átvészelheti a választásokig hátralévő időszakot, egyben pedig az elsikkasztott EU-alapokból továbbra is tömködheti a bizalmasok és oligarchák zsebeit.

Az elemzés kitér arra, hogy Mészáros Lőrinc példátlan, több mint egymilliárd eurós gazdagsága leginkább a közbeszerzésekből jött össze, ezért a holland miniszterelnök fel is vetette, hogy erre talán nem kellene elfecsérelni a nyugati adófizetőktől származó támogatásokat.

Mellesleg két hete Brüsszelben javában zajlott a csörte a vétó ügyében, amikor az egykori gázszerelő megkapta az engedélyt, hogy irányításával egyesüljön három bank.

A miniszterelnök azt állítja, hogy a kereszténydemokráciának csakis ő a felkent képviselője, ám politikájának az alapja a nacionalizmus és az állam központi szerepe, ami napjainkban az illiberális demokrácia fő ismérve.

Az irányzatot az orosz és a török elnök vitte sikerre, Orbán pedig az elmélet megalapozója lett az öreg kontinensen. Ugyanakkor a nyugati kereszténydemokrácia a háború után, éppen az akkori keserű tapasztalatok folytán, egészen más irányt vett.

A magyar miniszterelnök kívül helyezi magát az európai politikai közmegegyezésen, amikor elutasítja a hatalmi ágak elkülönítését, nem tiszteli az igazságszolgáltatás függetlenségét, az alkotmányosság felügyeletét, arról nem beszélve, hogy közvetítők révén, megszállta a sajtó jelentős részét.

Bidentől nem sok jót remélhet, viszont Németország viszonylag elnéző vele szemben, mert az ország a német autóipar meghosszabbított munkapadja. Úgy is hívják: audiokrácia.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: