Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Az év utolsó napján is akciózott egyet az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd közösen: a Lánchídról üzentek Orbán Viktornak.

Városaink kifosztása nem kormányzás! – az év utolsó politikai akciójával az önkormányzatok kivéreztetése és az Orbán-kormány felelőtlen járvány- és válságkezelése ellen tiltakozik az ellenzéki pártszövetség.

A demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.

Az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány több olyan döntést hozott, amellyel éppen a legnehezebb időkben dobta le magáról a kormányzati felelősséget, és lemondott többmillió magyarról. A karácsonyi pénzszórásban az Orbán-kormány a gazdaságvédelemre szánt források felhasználásával saját klientúráját támogatta.

A járvány és a gazdasági válság kezelése helyett százmilliárdokat szórt el egyebek közt stadionra, motorsportra, a miniszterelnöki rezidencia környékére. A Fidesz hatalmi céljait szolgáló alapítvány támogatásával 100 milliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont.

Az iparűzési adó megfelezéséről hozott kormánydöntés semmiféle érdemi segítséget nem jelent a bajba került vállalkozásoknak, érdemben veszélyezteti viszont az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatásokat szerte az országban. Az önkormányzatok utolsó saját bevételének megnyirbálásával csődközeli helyzetbe sodorják a magyar települések jelentős részét.

Az Orbán-kormány mindezt úgy teszi, hogy az ellenzéki vezetésű településeket hétszer akkora megszorítással sújtja, mint a fideszes vezetésűeket. A megyei jogú városoknak osztott kompenzációból is kihagyta az ellenzéki polgármesterek által irányított megyeszékhelyek túlnyomó többségét.

Az Orbán-kormány első- és másodrendű állampolgárokra osztja ezzel az országot, lemond az ellenzéki vezetésű településeken élő mintegy 2,5 millió magyarról, lerombolja a rendszerváltozás egyik legfontosabb célját és értelmét, a magyar önkormányzatiságot. Az Orbán-kormány az egyedüli Európában, amely járvány és válság idején nem támogatja, hanem megsarcolja az önkormányzatokat.

Az Orbán-kormány mindeközben állástalan emberek és jövőjüket féltő vállalkozások százezreit hagyja segítség nélkül. Az Orbán-kormány felelős kormányzás helyett hatalmát és klienseinek vagyonát menti.

A járvány utáni talpraállás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, ennek keretében az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás. A demokratikus parlamenti ellenzék pártjai erre szövetkeznek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: