Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikónak kellet egy pár nap, hogy feldolgozza az újévi Áder beszédet, no nem azért mert olyan tartalmas volt. Íme az MSZP korábbi elnökének zseniális írása:

Köztársasági elnökünk megint szép újévi beszédet mondott. Szerintem ugyan ilyenkor mindenki inkább a helyes jeltolmácsot figyeli, de azt azért a beszédből is megjegyeztem, hogy „legyen most kevesebb a kérdés, és több az elfogadás.” Aznap nem is mertem semmit kérdezni, de ma talán már szabad.

Az elnök t.i. elmondta, hogy 2021-ben a fogadkozások helyett inkább legyünk hálásak. Fel is sorolta, kiknek: az egészségügyi és a szociális dolgozóknak, a tudósoknak, a tanároknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rendőröknek, a földeken, gyárakban munkálkodóknak.
Jó. Csak azt szeretném kérdezni, a kormány mivel mutatja ki háláját?

Az egészségügyieknek azzal, hogy ugyan az orvosok bérét derekasan fölemeli, de az ápolókat bizonytalanságban hagyta? Hogy rájuk szabadította a (rab)szolgálati törvényt, kiebrudalta őket a közszolgálati jogviszonyból?

A szociális munkásoknak azzal, hogy megtagadta tőlük a járvány miatt járó pluszjuttatást, és bérüket a gyalázatosan alacsony színvonalon hagyta?
A tudósoknak azzal, hogy szétverte a tudományos intézményrendszert, hazavágta az Akadémiát?

A tanároknak azzal, hogy mindmáig még a teljes táppénzt sem volt képes elintézni nekik, ha az iskolában, ővodában megfertőzödnek? Hogy magukra hagyta őket a digitális oktatás új terheivel, növendékeik egy részének nem biztosította az eszközöket, hadd caplassanak a pedagógusok házról házra az írásos feladatokkal?

Az eladóknak azzal, hogy a bezárt, tönkrement kisüzletek nem kaptak érdemi segítséget, a kisboltok önfoglalkoztató tulajdonosai még munkanélküli segélyt sem?
A szállításban, közlekedésben dolgozóknak azzal, hogy a sokuknak munkát adó önkormányzatokat tönkreteszi? Hogy miután szétverte a szemétszállítás rendszerét, most a maradékot az oligarcháinak játssza át?

A rendőröknek azzal, hogy szokásos feladataik mellett a veszélyhelyzetben többnyire honorálatlan duplamunkát végeztetett velük? Hogy csak akkor irányult rájuk a legmagasabb helyről figyelem, ha félig elvérzetten, sebesülten kórházba kerülve, meglátogatták őket?

A gyárakban, földeken dolgozóknak azzal, hogy baj esetén Európa lerövidebb ideig járó munkanélküli ellátását kapják, és jóval kevesebb gondoskodást, bérpótlást, mint más országokban?

Lehet persze, hogy a kormánytagok nem hallgatták Áder beszédét. Talán egy kormányülésen meg kellene ismételni nekik. Jeltolmáccsal. Mert azt már tudjuk, hogy más nyelven beszélnek, mint a hétköznapi állampolgár.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: