Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kiegészítették az orvosszakértői véleményt a Kiscsillag és a Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András tavalyelőtti balesetének ügyében, írja a Blikk.

Az egyik sértettnél ugyanis olyan új egészségügyi probléma merült fel, vagy olyan korábbi probléma nem szűnt meg, ami miatt orvoshoz fordult. A szakvélemény szerint a panaszai már nem is fognak enyhülni.

Ezért az ügyészség „maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította” a Lovasival szembeni vádat. A lap szerint ilyen esetben legfeljebb három éves szabadságvesztést szabhatnak ki, de dönthetnek felfüggesztett börtönbüntetésről vagy pénzbírságról is.

A zenész 2019 márciusában ütközött egy rendőrautóval Budapesten, az egy évvel későbbi vádirat szerint „a több másodperce piros jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe és okozott balesetet, amelyben két személy zúzódást és csonttörést szenvedett”.

„A felelősségemet elismerem. Várom az ügyben az ítéletet, és bármi is lesz az, elfogadom” – nyilatkozta Lovasi a vádemelés után, de a friss fejleményekkel kapcsolatos kérdésekre még nem reagált. A baleset után felajánlotta segítségét a balesetben megsérült rendőrnek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: