Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minimumnyugdíj: „azt várták a szakértők, hogy idén emelik ezt az arcpirítóan alacsony összeget”, de ehelyett inkább azt mondták ki Orbánék, hogy akár örökre alacsony maradhat a nyugdíjminimum.

A nyugdíjguru.hu alapítója szerint eddig minden évben meg kellett határozni az öregségi nyugdíjminimum összegét, ezentúl erre nem lesz szüksége a kormányzatnak. Egy új kormányrendelet ugyanis határidő nélkül hatályban tartja a 28,5 ezer forintos összeget.

Azt várták a szakértők, hogy idén emelik ezt az arcpirítóan alacsony összeget, de bebetonozták azt – fogalmazott a Blikknek Farkas András. Arra a kérdésre, hogy hány embert érint a minimumnyugdíj,  pár ezret, a méltányossági nyugdíjakkal együtt 10-20 ezret.

„Az igazi jelentősége ott van, hogy számos szociális és gyerekvédelmi ellátást ehhez kötnek, ami már százezernél is több, akár több százezer érintettet jelent.

Így például azok a szegény emberek, akiknek nincs munkájuk, álláskeresési járadékra már nem jogosultak és közmunka sincs, azok aktív korúak ellátása címen a nyugdíjminimum 80 százalékát kapják, azaz 22,8 ezer forintot. De a gyesnél és a gyetnél is nyugdíjminimumot kapnak az édesanyák” – magyarázta Farkas.

A szakértő azt is jelezte, hogy a nyugdíjminimum 12 éve egy huncut fillért sem emelkedett. Ha a minimálbér-emeléseket nézzük, akkor 65 ezer forintnak kellene lennie nyugdíjminimumnak. Ha az átlagkereset-emelkedést vesszük alapul, akkor 59,6 ezer forintnak. Ha pedig a nyugdíjemelésekhez viszonyítunk, akkor is 57 ezer forint lenne az arányos minimumnyugdíj.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék mekkora pénzeket vesznek ki a legszegényebbek zsebéből azzal, hogy nem emelik a nyugdíjminimumot, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy más is lássa Orbánék min spórolnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: