Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Éjjel megérkezett az újabb havazás a Dunántúlra – számolt be az Időkép. Mint írják: jelenleg a Dunántúl északi felén és a főváros térségében hullik a hó, de a következő órákban a Dunántúl déli részén is havazás kezdődik. A legtöbb hó Zalában várható.

 

A szerdai helyzethez képest most jóval hidegebb légkörbe érkezett meg a csapadék és a felszínen is fagypont körül alakul a hőmérséklet, így csak havazás alakult ki.

Megint okozott fennakadásokat az első nagyobb havazás. Reggelre a Dunántúl északi része, majd Zalaegerszeg és környéke is behavazódtak. Néhol 10 centi is összegyűlt.

A Propeller egyik olvasója jelezte, hogy reggel fél 9 környékén a Zalaegerszegről kifelé vezető 76-os főúton, Keszthely irányába nagy torlódás alakult ki az emelkedőn, mivel két kamion elakadt párhuzamosan egymás mellett (valószínűleg egymást előzték korábban), így az oda érkező hókotró sem tudott dolgozni, ugyanis az is a dugóban vesztegelt.

 

Zalaegerszeg és Hévíz között összesen két hókotrót látott a munkába utazó egyik olvasójuk, az egyik a dugóban várakozott, a másik pedig szintén állt Alsópáhok környékén, valószínűleg utasításra várva. Olvasó szerint a hókotróknak az emelkedő környékén kellett volna várakozni hajnalban, és időben megkezdeni a sószórást és az út takarítását, hogy a reggeli csúcsforgalomban ne legyen ekkora fennakadás.

A havazás délután is kitart. A legtöbb hó Zala megyében várható. Péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki Veszprém megyére havazás miatt, de több helyen előfordulhat havas eső.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: