Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth Rádiónak adott interjút, melynek legfontosabb témája a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések sorsa volt, ezek ugyanis első körben január 11-én hatályukat vesztenék.

De úgy tűnik, még egy ideig biztosan nem térhetünk vissza a megszokott életünkhöz, mivel a miniszterelnök rögtön az elején közölte: 80 ezer főre elegendő vakcina érkezett eddig, ami kevés, ezért február 1-ig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket.

Vagyis:

érvényben marad a kijárási korlátozás este 8 és reggel 5 óra közt,
marad a digitális oktatás a középiskolákban,
este 7-kor zárnak a boltok,
továbbra is maradnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok,
zárva maradnak a vendéglátó- és szórakozóhelyek, illetve szabadidős létesítmények.

A járvány még erős, ráadásul folyamatosan jönnek a hírek az újabb, gyorsabban terjedő mutációkról, ezért amíg nincs elegendő vakcina, a korlátozásoknak maradniuk kell – mondta Orbán Viktor.

42 549 egészségügyi dolgozót oltottak be eddig, nekik folyamatosan csökkennek a fenntartásaik az oltással szemben, és megkezdték az oltást az idősotthonokban is. Az idősekről gondoskodó intézmények 80%-a, az ott dolgozóknak viszont csak 50%-a vállalja az oltást, őket még „győzködni” kell, mondta a miniszterelnök.

A járványügyi korlátozásokkal kapcsolatban elmondta, „más a mi rendszerünk, mint a nyugatiaké”, ahol a fertőzöttségi adatokhoz mérten napról napra változnak a korlátozások, ami szerinte így követhetetlenné teszi őket. A kiszámíthatóság fontos: legyen egy eredményt hozó korlátozási rend, egészen addig, amíg nincs elegendő vakcina – mondta.

A miniszterelnök szerint nem várni, hanem inkább szerezni kell vakcinát, ezért tárgyalunk Izraellel, Kínával és Oroszországgal is. Az Unióban „beálltunk a sorba”, ahogy kell, feliratkoztunk 17 millió adagra, Brüsszel „valamit tárgyalt”, most pedig kénytelenek vagyunk várni.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: