A jelenlegi ütemnél gyorsabban kell majd oltanunk, és akkor elképzelhető, hogy nyáron már fellélegezhetünk, de ez nagyon optimista becslés – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrum Kórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

 

A főorvos arról is beszélt, hogy lassan két hete, hogy megkapta az első oltást, és amellett, hogy némi védettsége már van, remekül érzi magát. Az oltást egészen apró tűvel adják be, sokan meg sem érzik.

Néhány esetben kipirosodás, kis gyulladás, izomfájdalom, izomláz, esetenként másnap egy kis fejfájás vagy hőemelkedés, de ezek átmeneti mellékhatások, általában egy napon belül el szoktak múlni.csak ritkán van – mondta.

Szlávik János szerint most is az a cél, hogy az ellátóhelyeket, a kórházakat ne terheljük túl, és nem dőlhetünk hátra, mert nem tudhatjuk azt, hogy mi lesz a következő napokban, hetekben.

Elég, ha ránézünk néhány európai országra, és látjuk, hogy igazából nem csöndesedett el a járvány, hanem azonnal a második hullám után következett a harmadik. Nem tudom, hogy Magyarországon mi lesz, de meg kellene akadályoznunk azt, hogy komolyabb harmadik hullám kialakuljon – figyelmeztetett a főorvos.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).