Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ahogy a Hír Hugó is beszámolt róla, a német-francia ARTE televízió karácsonykor mutatta be az Orbán elaljasodásáról szóló dokumentumfilmet. Most a nagy sikert aratott film rendezője bejelentette angol és magyar nyelvre is lefordítják.

Michael Wech rendező, forgatókönyvíró a Klubrádiónak azt mondta, remek a film visszhangja. Egyelőre online látható az Arte csatornán, németül.

„Január közepén készül el az angol fordítás és azon vagyunk, hogy a magyar fordítást is mielőbb elkészítsük” – mondta a rendező, aki összességében úgy érzi, elérte célját a filmmel, sikerült bemutatni Orbán Viktor személyiségét, legfőbb karakterjegyeit, ami azért fontos, mert aki nem ismeri ki a kormányfőt, nem tudja megoldani az általa okozott problémákat sem.

 

A film ötlete még akkor született, amikor Rigában, a 2015-ös uniós csúcson Jean-Claude Juncker és Donald Tusk a közös fotóhoz várták Orbán Viktort, akit az Európai Bizottság akkori elnöke diktátorként üdvözölt.

A rendező szerint a demokrácia fő jellemzője az elszámoltathatóság, ha ez nincs, demokrácia sincs, ezért először az lett gyanús, miért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez.

A filmet három és fél hónap alatt forgatták le, így a korrupció mögé nem láttak be, elemzéseket, kutatásokat, feltárt ügyeket használtak fel. Beszéltek Hadházy Ákossal, és a „maffiaállamról” több könyvet is író Magyar Bálinttal. Kerestek kormányzati szereplőket is, de csak Kovács Zoltán államtitkárt tudták megszólaltatni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: