Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több republikánus képviselő jelezte: arra fog szavazni, hogy megindítsák az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachmentet) Donald Trump amerikai elnök ellen. Erről számolt be az amerikai média helyi idő szerint kedd este- írja az ATV.hu

Liz Cheney, Dick Cheney volt republikánus alelnök, korábbi védelmi minszter lánya elmondta: szerinte nem került volna sor a Capitolium ostromára, ha Trump nem uszítja a tömeget. „Az Egyesült Államok egyetlen elnöke sem követett el nagyobb árulást hivatalával és az alkotmányra tett esküjével szemben” – közölte Cheney.

John Katko – aki a képviselőházi republikánus frakcióból elsőként jelentette be, hogy támogatja a Trump elmozdítására irányuló demokrata kezdeményezést – úgy vélte:

Trump felelőssége nem elhanyagolható az amerikai kongresszus épületének ostromában. Rajtuk kívül az impeachment mellett sorakozott fel Trump több további párttársa: Jaime Herrera Beutler, Adam Kinzinger és Fred Upton republikánus törvényhozó.

A képviselőházi republikánus frakció vezetői nem buzdították az impeachment megakadályozására párttársaikat, hanem csak annyit mondtak, szavazzon mindenki meggyőződése szerint. A The New York Times című amerikai napilap azt írta, hogy a szenátusbeli republikánusokat vezető Mitch McConnell is elégedett volt a kezdeményezéssel.

Múlt szerdán Donald Trump több száz feldühödött híve erőszakkal behatolt a Capitoliumba, és csak négyórányi művelettel – a Nemzeti Gárda segítségével – sikerült őket eltávolítani az épületből. Az ostrom során öten életüket vesztették. Az incidens miatt meg kellett szakítani a demokrata párti jelölt, Joe Biden győzelmét hozó november 3-i elnökválasztás eredményének véglegesítését.

A történtek miatt a demokraták el akarják mozdítani Trumpot hivatalából. Ennek első lépése az volt, hogy a képviselőház határozatban felszólította Mike Pence alelnököt:
kérelmezze Trump felmentését az alkotmány 25. kiegészítése alapján. Pence ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy a lépés nem szolgálná az ország érdekét.

Nancy Pelosi demokrata házelnök jelezte: következő lépésük az impeachment megindítása lesz, amelyről helyi idő szerint szerdán szavaznak a demokrata többségű képviselőházban.

David Cicilline demokrata képviselő azt mondta, hogy 217 törvényhozó támogatja a kezdeményezést, ez pedig elég ahhoz, hogy a szenátus elé kerüljön az ügy. A végső szót a felsőház mondja ki, amely csak kétharmados többséggel mozdíthatja el Trumpot. Ez azt jelenti, hogy a republikánus többséggel rendelkező, százfős felsőházban legalább 17 republikánus szenátornak kellene megszavaznia Trump felelősségre vonását.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: