Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP szerint a kormány a multinacionális cégeknek „szórt ingyenpénzt” a koronavírus-járvány miatt fenyegetett munkahelyek védelme helyett – mondta a szocialisták elnökhelyettese vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Komjáthi Imre úgy fogalmazott: a tőkeerős multinacionális vállalatok örömtáncot lejthetnek, mivel a kabinet tavaly 1700 milliárd forinttal támogatta őket. Ezt úgy szemléltette, hogy az adófizetőknek 130 millió forintjukba került egy-egy munkahely ezeknél a társaságoknál, ami alkalmazottanként 27 évi átlagkeresetnek felel meg.

 

Az MSZP politikusa hangsúlyozta, a kormánynak ehelyett a munkahelyüket elvesztőket és a kis- és középvállalkozásokat kellett volna segítenie, például a 80 százalékos bértámogatás bevezetésével.

A kabinet 425 milliárd forintból minden bajba jutott vállalkozásnak segíteni tudott volna a bértámogatással, ehelyett azonban csak mindössze 50 milliárd forintot fordított erre a célra, miközben sportlétesítményeket és más látványberuházásokat bőkezűen támogatott
– mondta Komjáthi Imre.

A szocialisták elnökhelyettese emellett ismételten követelte a 100 százalékos táppénz bevezetését azoknak a munkavállalóknak, akiknek igazoltan koronavírus-fertőzés miatt kell karanténba vonulniuk

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: