Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Hundub kezd egyre nagyobb humbug lenni.  A mélymagyar közösségi oldal tulajdonosai közül kiszállt a közép-amerikai offshore cég, közösségi finanszírozásra váltanak- írja a 24.hu
 

Kilépett a magyar közösségi platform tulajdonosai közül a közép-amerikai offshore paradicsomban bejegyzett a Murmurati Limited. A Hundub egy belső közleményben jelentette be, hogy a folyamatos sajtótámadások és a minden alapot nélkülöző összeesküvések miatt a társaság kiszáll, így Pál Csaba marad az oldal egyetlen tulajdonosa.

A semmiből felbukkant magyar Facebook-klónról korábban már megírtuk, hogy az ügyvezető-alapító, Pál Csaba a decemberi induláskor nem rendelkezett sem vállalkozói, sem pénzügyi háttérrel, hiszen egyetlen cégben sem volt tulajdonos vagy cégvezető.

A belizei regisztrációval rendelkező Murmurati magyar képviselője, Rácz Mihály viszont szerteágazó irányító tapasztalatokat tud felmutatni, egykori cégeit azonban sorban fizetésképtelenné kellett minősíteni, majd 2016-ban a bíróság magát Ráczot is eltiltották öt évre a cégvezetéstől.

A közlemény szerint ebben a felállásban kizárólag közösségi finanszírozásból tudják majd működtetni a Hundubot.

A Hundubra a csendes indulást követően akkor figyelt fel a sajtó, amikor a Magyar Nemzet ajánlgatni kezdte, azt állítva, hogy a Hundub Magyarország válasza lehet a Facebook folyamatos és indokolatlan cenzúrájára: olyan közösségi oldal, amely nem alkalmaz politikai alapú tiltásokat.

A cikk nyomán Hadházy Ákos ellenzéki képviselő azt írta, hogy kormánysajtótól érkező ingyenreklám nem lehet véletlen, szerinte elképzelhető, hogy a Facebookkal gyakran konfliktusba kerülő kormányzat egy idő után erre a platformra váltaná le az első számú közösségi oldalt.

24.hu a portálról korábban azt írta, hogy gagyi Facebook-klón az új magyar közösségi oldal és nem az a legnagyobb baj a Hundubbal, hogy összetákolt másolat, hanem az, hogy biztonsági és jogi szempontból is komoly aggályokat vet fel.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: