Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek. Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Budapesten havi nettó 260 ezer forint, a megyei jogú városokban 214 ezer forint volt a kereset, míg a többi városban 186 ezer, s végül a községekben 161 ezer forint. A legmagasabb érték Telkiben volt, ahol átlagosan 390 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, míg a legalacsonyabb Csenyétén, havi 31 ezer forint.

Második és harmadik helyen állt a XII. és a II. kerület, 383 és 376 ezer forinttal. A fővároson belül a budaiak átlagosan 110 ezer forinttal kerestek többet a pestieknél a GKI elemzése szerint.

A Nyugat- és a Közép-Dunántúli régióban átlag felett kerestek a munkavállalók, míg a Dél-Dunántúlon és az északkeleti megyékben az átlag jóval országos alatt keresett.

A megyék között a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt, ahol havi 223 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (220 ezer forint), Komárom-Esztergom (216 ezer forint) és Vas megyében (208 ezer forint).

A legalacsonyabb kereseteket Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy (egyformán 172 ezer forint), Békés (170 ezer forint) illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (157 ezer forint) érték el – közölte a GKI.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: