Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Joe Biden a beiktatásán elmondta, hogy fantáziálásnak tűnhet az egységről beszélni. A főpolgármester szerint ez Magyarországon is így van, „de egyszer ennek vége lesz”.

„Szép, egyszerű és igaz beszédet hallottunk Joe Bidentől a tegnapi beiktatásán. Az Egyesült Államok új elnöke gyógyulásra és az egység megteremtésére hívta fel honfitársait. Közös erőfeszítésre a harag, a vírus, a nyomában járó munkanélküliség és szegénység, a növekvő egyenlőtlenségek ellen.

Egy fájdalmas időszak lezárására, ami végletesen szembefordította egymással az ország polgárait” – kezdte Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, aki üdvözölte az Egyesült Államok új elnökének beiktatását.

„Ahogy Biden mondta, az egységről beszélni ma fantáziálásnak tűnhet. Magyarországon is. De egyszer ennek vége lesz. És az nem egyszerűen a másik oldal győzelme lesz a jelenlegi kormányoldal felett” – jelentette ki a főpolgármester.

 

„A demokrácia nem arra való, hogy győzelmet arassunk egymás felett, mintha ellenségek lennénk, nem arra, hogy a győztes kisajátítsa az ország erőforrásait és csak a tőle függő viszonyban levőket hagyja élni, és nem arra, hogy aki győz, évtizedekig tartó uralomra rendezkedjen be.

Mindannyiunk Magyarországát kell helyreállítanunk, amelyben mindannyian azonos joggal otthon vagyunk. Biden szavával az egységet. Vagyis az egymás iránti alapvető szolidaritást és tiszteletet, elfogadva, hogy sokféleképpen látjuk a világot, nem értünk egyet akár fontos kérdésekben sem” – fogalmazott Karácsony.

„Jó lenne, ha nemsokára Magyarországon is elmondana valaki egy ilyen beszédet” – tette hozzá.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: