Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Itt az élő bizonyíték, hogy a tahóság se nem korkérdése, se nem nemzeti privilégium, hanem neveltetésé. A Magyar Televízió véletlenül felvette a világ legtahóbb emberét.

A legtöbb hírportál elég visszafogottan számolt be arról a büdös nagy tahóról, akit véletlenül sikerült felvennie az MTV-nek.

Az MTV riportere a német fővárosból jelentkezett be élő adásba, kb 5 perces bejelentkezés legvégén egy idősebb hát minek nevezzük…  ősbarom már óbégatva érkezik meg, a riporter háta mögé.

Majd  elégé erőteljesen hátba veri a riportert, de mivel a magyar Noll Katalint épp élőben kapcsolták – hogy a németországi koronavírus-járvány miatti szigorításokról beszéljen –, és nem tudott reagálni, a férfi egyszerűen félrelökte, és haladt tovább.

Az acélidegekkel rendelkező nő egyáltalán nem reagált semmit, végig nem zökkentette ki semmi a tudósításból. Arról nem is beszéljünk, hogy ezen a tahó humanoidon még maszk sem volt úgy üvöltött bele az arcába.

A kivágott jelenetben nem látható, de a teljes anyagból kiderül, hogy nem arról van szó, hogy tényleg nem lehet elférni a járdán. Ugyanis több gyalogos is gond nélkül egy megy a riporter háta mögött, sőt egy futó is elkocog mögötte.

Ez a büdös tahó tehát azért választotta  a nőlölkdösést mert konkrétan kettő lépést kellet volna neki odébb lépnie.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: