Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Újra kimutatta a Fidesz a foga fehérjét, ugyanis nemmel szavaztak a Fidesz és a KDNP európai képviselői arra, hogy a lakhatás legyen az emberek alapjoga. Tetszik tudni, ők azok akik senkit nem hagynak az út szélén.

Csütörtökön az Európai Parlament megszavazta azt az állásfoglalást, hogy Európában legyen alapjog a megfelelő lakhatás. A képviselők 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett fogadták el az álláspontot.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint szélsőjobboldali képviselők mellett nemmel voksolt a Fidesz és a KDNP 13 EP-képviselője is.

A  szavazás tárgya az volt, hogy a megfelelő lakhatás fogalmába a jó minőségű ivóvíz és a megfelelő higiénés körülmények is beletartozzanak. Az EP-képviselők 2030-ig a hajléktalanság felszámolására szólítottak fel az Európai Unió minden tagállamában.

Szerintük a lakhatási költségeket törvény erejével kellene megfizethető szinten tartani. Kimondták ugyanakkor, hogy legyen a megfelelő és megfizethető lakhatás a törvény erejével betartatható alapjog.

A Eurofound kutatása szerint az elégtelen lakhatás évente 195 milliárd euró költséggel jár az Európai Unióban. Egyre több európai számára nehezen megfizethető a lakhatás, és egyre nagyobb részük költi jövedelmének aránytalanul nagy részét lakhatásra.

Az egyedülálló szülők, a nagycsaládok és a munkaerőpiacra belépő fiatalok különösen gyakran szembesülnek azzal, hogy jövedelmük az albérleti díjak kifizetésére nem elég, de szociális bérlakás igényléséhez már túl magas.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő hívta fel a szavazás végeredményére a figyemlet. A politikus azt mondta, megdöbbentette, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nemmel szavaztak.

Fontos volt a kezdeményezés, és sokat dolgoztak rajta, a fideszesek ennek ellenére mégis nemet mondanak magyarok milliói lakhatási problémájának megoldására – fogalmazott a politikus.

Szerencsére az EU-ban a Fidesznek a súlya elenyésző, így az Unió képviselői a Fidesz gyalázatos szavazási magatartása nélkül is kimondta, hogy az embereknek alapjoguk a lakhatás.

A propaganda nem fog beszámolni arról, hogyan gondolkodik a Fidesz az emberek lakhatásáról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy senki se felejtse, a Fideszék szerint, akinek nincs semmije annyit is ér.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: