Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ez így nem mehet tovább” – a korlátozások ellenére kinyit egy nagykanizsai kocsma, mivel hiába ígérgetett a vállalkozóknak segítséget Orbán nem kaptak, derül ki az ATV tudósításából.

Hiába ígért segítséget a kormány, semmilyen támogatást nem kaptak. Ezt annak a kocsmának a tulajdonosa mondta, aki nem várja meg a korlátozások enyhítését. A csőd elkerülése érdekében február elsején kinyitja a sörözőjét.

Az Operatív Törzs és a Vendéglátósok Ipartestülete is elítélte az akciót. Utóbbi azonban szintén kevesli az állami támogatást.

November 10. óta áll üresen az egyik nagykanizsai kocsma. Akkor léptek életbe a jelenleg is hatályos védelmi intézkedések. Február elsejétől azonban úgy tűnik, visszatérhetnek a törzsvendégek, a tulajdonos ugyanis úgy döntött, a tiltás ellenére kinyitja a sörözőt.

„Ez így nem mehet tovább” – Borda Balázs azt mondja, a járvány első hullámát is megszenvedték, a második azonban már csőddel fenyeget.

„A munkavállalóinknak muszáj bevételhez jutniuk, ehhez nincsen más lehetőségünk, mint az, hogy megnyitni. Hiába mondja azt a kormány, hogy segítséget nyújt, és támogatást nyújt, sajnos ez nem így van” – fogalmazott.

A Vendéglátók Ipartestülete is, csakúgy, mint az Operatív Törzs, elítélte a törvényellenes akciókat. Kovács László elnök azonban megérti az elkeseredést. A munkáltatók ugyan járulékmentességet kapnak, továbbá a bruttó bérek kifizetésére is 50 százalékos támogatást vehetnek igénybe, többségük szerint azonban ez nem lesz elég a túléléshez.

„Kevés, nagyon-nagyon nehéz helyzetben van a vendéglátás, félő, hogy a vállalkozásoknak több mint a fele tönkre fog menni és csődöt fog mondani. Tehát sürgős állami támogatásra van szükség, és ennél még nagyobbra, mint ez a munkabérmegtartó támogatás”  – mondta az ipartestület elnöke, aki szerint ráadásul a beígért segítség is akadozik, a novemberi munkahelymegőrző támogatást a vállalkozások 90%-a máig nem kapta meg.

A propaganda média nem fog beszámolni hogy Orbán még a csillagos eget is lehazudja, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy Orbán csak a haveroknak segített valójában a válságban.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: