Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Donald Trumpot öt ügyvédje hagyta ott a vele szemben indított alkotmányos vádeljárás (impeachment) tárgyalásai előtt. A CNN forrásai szerint a jogi stratégiával kapcsolatos nézeteltérések miatt- szúrta ki a Telex

Ez már a második alkotmányos vádeljárása (impeachmentje) lesz Trumpnak, amihez viszonylag nehezen talált maga mellé ügyvédeket a CNN szerint. És most, a jövő héten már esedékes jogi egyeztetésekkel, és az aztán már el is kezdődő tárgyalással a nyakában Trump hirtelen jogi képviselet nélkül találta magát.

Butch Bowers és Deborah Barbier lett volna az ügy két vezető ügyvédje a CNN szerint, de már egyikük sincs a jogi csapatban. A lap forrásai szerint kölcsönös megegyezéssel távoztak.

Josh Howard észak-karolinai ügyvéd, és a dél-karolinai Johnny Gasser és Greg Harris jogi szakértők sem vesznek tovább részt az ügyben. A CNN nem tud más ügyvédről, aki Trump jogi csapatában erre a perre készült volna és jelenleg Trump védelmén dolgozna.

A távozások körülményeit ismerő személy a CNN-nek azt mondta, hogy Trump azt kérte a jogászoktól, érveljenek azzal, hogy tömeges választási csalás történt, és hogy a választásokat ellopták tőle, szemben azzal az érveléssel, hogy a hivatalából távozó elnök elleni eljárás, és esetleges ítélet jogszerű-e vagy sem.

Trump ellen azért indult eljárás, mert amikor a Joe Biden győzelmét hivatalosan is megállapították volna, a híveit egy beszéddel feltüzelte és azt javasolta menjenek a törvényhozás épületéhez. Ott az események eldurvultak, annyira hogy 4 halálos áldozattal járt az ostrom.

A távozó ügyvédeknek nem voltak különösebb kötöttségei, mert még nem kaptak semmilyen előleget, és szándéknyilatkozatot sem írtak alá velük.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: