Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapító szervezője  másfél milliárd forintot vesztett a koronavírus miatt Az éttermeiben csökkentette a béreket, a csapatának pedig a felét tudta megtartani. Csak a fesztiválszervező cégének a tavalyi évben nulla volt a bevétele, előtte majd 20 milliárd. Gerendai szerint márciusig el kell dőlnie, lesznek-e nagy fesztiválok.

Javaslatcsomagot állított össze a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE), amiben több budapesti étterem vezetője, illetve többek között a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László is aláírt Gerendai Károllyal együtt – írta meg a 24.hu.

Gerendai Károly az ATV Start című műsorában arról beszélt, a vendéglátásban a vállalkozások nagyrésze csődközeli helyzetben van, sokan pedig már csődbe mentek.

A Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft., a Budapest Park, a Costes és a Costes Downtown éttermek, valamint a Lupa-tavi strand tulajdonosa szerint az újraindulás nem jelenti azt, hogy onnantól minden rendben van, hiszen, ha túl korán nyitnak, az emberekben félelem van, ugyanúgy nincs forgalom. Hozzátette azt is, hogy sokaknál a teraszok megnyitása sem megoldás.

Gerendaiék az éttermekben kénytelenek voltak csökkenteni a béreket, a csapata felét tudta megtartani, ami szerinte nagy eredmény ahhoz képest, hogy a forgalmuk a tavalyi évhez képest 9 százalékra esett vissza.

„Ha az összes vállalkozást nézzük, akkor nagy baj van, mert másfél milliárdnál tart, ami rám eső veszteség, ez a konkrét ráfizetés. A bevételkiesés 10 milliárdos nagyságrendű. Csak a fesztiválszervező cégnek a tavalyi évben nulla volt a bevétele, előtte majd 20 milliárd” – árulta el.

Úgy véli, márciusig el kell dőlnie, hogy lesznek-e nagy fesztiválok. Mint mondta, az előkészítések zajlanak, csak konkrét megállapodásokat nem mernek kötni. Kisebb eseményeket viszont rövidebb idő alatt is össze lehet hozni.

Miután sokan nem tudtak eljutni külföldre, a Lupa-szigeti strand egy alternatíva volt az emberek számára, így annak a bevétele 20 százalékkal nőtt az elmúlt évekhez képest. Azonban számos probléma volt itt is: rengeteg esküvő és céges rendezvény maradt el.

Az étteremvezetők által javasolt csomagban az alábbi ötletek szerepelnek:

· a működési korlátozások idején felmerülő helyiségbérleti díjak átvállalása
· a bértámogatások azonnali folyósítása minden hónap 10. napjáig
· a bértámogatás mértékének 75 százalékra emelése
· a korlátozások idején felhalmozódó – bevétel hiányában nem teljesített – adó- és járuléktartozások elengedése, jóváírása vagy átvezetése más adónemre
· a vendéglátóteraszok területfoglalási díjának elengedése 2021-ben is
· legkésőbb március 1-től, de minél előbb kezdődő fokozatos megnyitás szigorú járványügyi szempontok betartásával, nemzetközi és hazai példák figyelembevételével.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: