Puskás Peti és Dallos Bogi távoznak az X-Faktorból? Már új nevek is felmerültek: ők ülhetnek a mentorszékbe a jubileumi évadban- írja a Blikk
Puskás Peti nélkül folytatódhat az X-Faktor – tudta meg a Blikk. Az RTL Klub már gőzerővel készül a tehetségkutató idei, tavalyról a járványhelyzet miatt elhalasztott jubileumi évadára, amely több meglepetést is tartogathat a nézők számára.
Egyelőre az is kérdéses, hogy ki lesz a műsorvezető, ugyanis Kiss Ramóna tavaly átszerződött a TV2-höz, így három évad után ő már biztosan nem áll majd a színpadra.
A találgatások beindultak, rengeteg név került a kalapba, ám még mindig nem lehet biztosan tudni, ki vezeti majd a zenei tehetségkutatót, ahogyan az sem, megmarad-e a mentorgárda.
Puskás Peti 2016 óta segíti az énekeseket a műsorban, már a hatodik évadban is mentor volt, ám azt beszélik, négy sikeres szériával a háta mögött idén nem ül az ítészek közé.
Sok még a kérdés az idei évaddal kapcsolatban, és abszolút benne van a pakliban, hogy nemcsak a műsorvezető, hanem a mentorok esetében is lesz változás – mondta a Blikknek egy, a produkciót jól ismerő bennfentes.
Peti sokat köszönhet az X-Faktornak, hiszen nemcsak a versenyzői, hanem a nézők is nagyon szerették őt, valamint 2019-ben a műsornak köszönhetően talált rá a szerelem is.
Radics Gigi távozása után új női énekest keresett a produkció, Dallos Bogi pedig azonnal beilleszkedett a ByeAlex, Gáspár Laci és Peti által alkotott, összeszokott csapatba. Alig kezdődött meg a közös munka, Peti udvarolni kezdett Boginak, aki végül igent mondott, s lassan már másfél éve alkotnak egy párt.
Könnyen lehet egyébként, hogy Puskás távozásával Bogi is eltűnik majd a műsorból. A Blikk megkereste a zenész menedzsmentjét is, ahonnan a következő választ küldték. „Mivel még csak február eleje van, így korai lenne találgatni erről, de örülünk, hogy már most ilyen nagy figyelem övezi a műsort.”
Úgy tudjuk, Puskásék helyett már új nevek is felmerültek: Istenes Bence és Csobot Adél ülhetnek be a mentori székekbe.
Korai lenne bármit is mondani az X-Faktor 10. szériájában résztvevő mentorok, vagy a műsorvezető kilétével kapcsolatban, találgatni meg felesleges, hiszen az általában már az előző évadok előtt sem jött be.
Természetesen a megfelelő időben tájékoztatni fogjuk a sajtót és a publikumot is a személyükről. Jelenleg várjuk azok jelentkezését, akik elmúltak 14 évesek, szeretnének részt venni a versenyben, megnyerni azt és ezzel egyedülálló karriert kezdeni – írta a a Blikk megkeresésesére az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatósága.
Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!