Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, gazdaságvédelemről és a gazdaság újraindításáról beszélt két külön blokkban.

A gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusában indult, és 2021. január 1-jéig tartott. Ezt lezártuk, ez volt a védekezés, a gazdaság újraindítási terv pedig a támadás, mondta Orbán. A miniszterelnök szerint nagy reményekkel fordultunk rá a 2021-es évre, biztatóak voltak az adatok Magyarország számára, olyan rekordokat is elértünk, amiket korábban nem.

A válság nem tudta ledönteni a lábáról a magyar gazdaságot, de gúzsba kötött bennünket, és nagy gyomrost adott, mondta Orbán.

Az utóbbi napokban egyre több vendéglátós jelezte, hogy csődközeli a helyzet a szektorban. Orbán a kérdést így rendezte le:

Szerinte vannak olyan járványügyi intézkedések, amit az emberek kibírhatónak tartanak (pl. színházak, éttermek, bezárása, nincsenek focik), de kibírhatatlannak, hogy bezárják a munkahelyeket, iskolákat, óvodákat. „Ami kellemetlen, kibírható, azt vállaltuk, ami kibírhatatlan, ott feltartottuk az élet szokásos rendjét” – mondta Orbán.

„Most korlátozásokra épülő életben vagyunk”, a magyar rendszer stabil, november óta tartanak a korlátozások nálunk, nem pedig nyitunk-zárunk, mint több más országban.

A beszédéből az is kiderült, hogy a probléma kezelésére Orbánnak van egy remek megoldása, a Nemzeti Konzultáció:

Úgy tervezzük, február közepén indítunk konzultációt, de nem hagyományos formában, inkább online, a nyitás kérdéseiről, mondta Orbán. Most, hogy van vakcina, van értelme beszélni az újraindításról – mondta mondta.

A vakcinakérdésről pedig megismételte, az nem politikai kérdés: „mindegy, hogy a macska fekete, vagy fehér, csak fogja meg az egeret, ezért keleti és nyugati vakcinát is használunk”.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: