Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Rogán Antal új apósa hétszázötvenezer forintért vette meg egy nyíregyházi mezőgazdasági szaktanácsadó vállalkozás negyedét, ami nem sokkal korábban 2,232 milliárd forintot kapott az uniós finanszírozású vidékfejlesztési programból mezőgazdasági szaktanácsadásra, találta meg cégbírósági dokumentumokban az Átlátszó.

Ezzel az összeggel a Ductus Szaktanácsadó és Oktató Kft. nyerte el a legtöbbet az erre a célra biztosított összesen 14,1 milliárd forintos keretből. A cég ügyvezetője egyébként aza  nyírségi vállalkozó, akit Rogán apósa a borsodi földek vásárlásába is bevont, de a két férfi már évekkel korábban is üzletelt egymással: 2016-ban például együtt szálltak be egy Uniat nevű szlovák cégbe, ami főleg szállítmányozással és mezőgazdasági termények kereskedelmével foglalkozik.

A támogatás elnyeréséhez a Ductusnak szüksége lett volna 165 millió forint önrészre, de a vállalatnak mindössze 47 millió volt a vagyona, ezért a Budapest Banktól kellett felvenniük egy 315 millió forintos kölcsönt.

Ugyanettől a banktól vett fel Rogán új feleségének családja 1,5 milliárd forintot, hogy megvehessenek 1022 hektárnyi földet néhány héttel közvetlenül azelőtt, hogy Rogán Antal beházasodott volna a családba.

De itt nem álltak meg, néhány héttel később további két eladótól vásároltak még további 149 hektárnyi földet 182 millió forintért, amire ugyanúgy a Budapest Banktól vettek fel 95 százalékos kölcsönt.

A nekik hitelező Budapest Banknak pedig jelenleg is az a Puskás András a kockázatvállalásáért és működtetéséért felelős vezérigazgató-helyettese, aki néhány éve még Rogán Antal alpolgármestere volt az V. kerületben.

És bár tavaly decemberben az állami tulajdonú Budapest Bank is tagja lett annak a Mészáros Lőrinc körül szerveződő bankholdingnak, aminek a létrehozását Orbán Viktor nemzetstratégiai jelentőségűnek nyilvánította, de egyelőre megőrzi önálló jogi státuszát, és külön brand alatt működik tovább.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: