Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor miniszterelnök most a Stern című német hírmagazinnak adott interjújában hazudta le a csillagokat is az égről.

A miniszterelnök – idézi az MTI az interjút – arról beszélt, hogy bár a magyar felfogás szerint Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésre törekednek, és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek.

A magyarok ezt a centralizmust a történelmi tapasztalataikból adódóan aggodalommal szemlélik. A magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és nem akarjuk már megint feladni a Közép- és Kelet-Európa számára 31 éve kivívott szuverenitásunkat és a jogállamiságot.

Kiemelte, hogy az EU-ról szóló Lisszaboni Szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja. Ezeket az értékeket a magyar alaptörvény is tartalmazza.

Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom, hogy kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam– képzelgett Orbán Viktor.

Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról, és méltatlannak, mindenekelőtt azért, mert a bizonyítatlan vádakat soha nem kapcsolták világos, objektív kritériumokhoz – tette hozzá.

A sajtó helyzetéről a többi között elmondta, objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van. Hozzátette, hogy a kormány „nem szól bele” médiaügyekbe. (Igen kedves olvasó ezt kimondta)

Majd zárásképpen volt még egy erős gondolata: Magyarországot ma kormányzó erők az antikommunista jogállami mozgalomból érkeztek. Sajnos az nem derült ki, hogy vajon Orbán az „antikommunista jogállami mozgalomból érkezése alatt vajon a KISZ (aki nem tudná, Kommunista Ifjúsági Szövetség) vezetői tisztségére gondolt?


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: