Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Dr. Czeglédy Csaba, szombathelyi képviselő és jogász sorra nyeri a pereket a hatalommal szemben, most kettő propaganda médiára mondta ki a bíróság jogerősen, hogy bizony hazudtak. Erről Czeglédy maga számolt be Facebookon, íme a teljes írás változtatások nélkül:

A napokban egy Budai Gyula nevű sült bolond végighaknizta a kormánypárti sajtót azzal, hogy a szerinte eltűntetett és bűncselekményekből származó milliárdokkal a DK-t és az MSZP-t finanszíroztam.

Erre a napokban megérkezett a Fővárosi Ítélőtábla két jogerős ítélete, amelyek helybenhagyták a Fővárosi Törvényszék Origot és Ripostot elmarasztaló ítéleteit.
Így már két jogerős ítélet is van a kezemben, hogy nem finanszíroztam illegálisan baloldali kampányokat a be nem fizetett adó milliárdokból, nem hordtam pénzt cipősdobozban Gyurcsány Ferencnek, nem adtam pénzt a 2014-es kampány előtt Kunhalmi Ágnesnek, nem pénzeltem a Jobbikot és így tovább.

Így higgye el ezeknek bárki is egyetlen szavukat. A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy az Origo összesen nyolc, egyenként is súlyos jogsértést valósított meg, amelyek közül több valótlanul bűncselekmény elkövetésével hozott engem összefüggésbe. Az általa elkövetett jogsértések rám és környezetemre hosszú távú kedvezőtlen hatást gyakoroltak.

Ezen hazug közlések ráadásul 2018 tavaszán, az országgyűlési választások kampányidőszakában jelentek meg, amikor én a koncepciós eljárásban törvénytelenül fogva voltam tartva, tehát meg sem tudtam magam védeni a nyilvánosság előtt.

Most először mondta ki a bíróság az Origo elleni perben:
“Felperes a cikk megjelenésekor előzetes letartóztatásban volt, melyből csak hónapokkal később szabadult. Fogvatartása alatt még a közvetlen hozzátartozóival való kapcsolattartása sem volt korlátlan, a tágabb környezetével, a politikai közegével, illetve a széles nyilvánossággal való kapcsolatfelvétele pedig kifejezetten korlátozott volt. Ennek következtében még egy közszereplőnek nem minősülő átlagpolgárhoz képest is kevesebb lehetősége volt az őt ért támadásokkal szembeni védekezésre. E körülménnyel pedig a cikk megjelenésekor az alperes is nyilvánvalóan tisztában volt.”

A legnagyobb baja egyébként a Fidesznek az, hogy most már nem csak magamat, hanem másokat is hatékonyan megvédek. Nem szabad tőlük félni. Ők rettegnek attól, hogy jövőre el lesznek zavarva.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: