Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, amely szerint alkotmánysértő a városok kifosztása. A főpolgármester azt írta, az Alkotmánybíróság szerint ugyan nem alkotmányellenes a gödi különleges gazdasági övezet kijelölése, de a kormányzat még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem vonhatja el kompenzáció nélkül a helyi adóbevételeket úgy, hogy azzal az önkormányzati feladatok ellátását, a közszolgáltatásokat veszélyeztesse.

Karácsony Gergely szerint döntésével az Alkotmánybíróság is egyértelművé tette, amit hónapok óta mondogatnak: a kormánynak a saját Alaptörvénye miatt

is kutya kötelessége kompenzálni az önkormányzatok felé az iparűzési adó csökkentését.
Emlékeztetett rá, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége sürgette a tárgyalások megkezdését erről, de még csak választ sem kapott.

Karácsony Gergely szerint az alkotmánybírósági döntés alapján minden önkormányzatot átláthatóan, teljeskörűen kell kártalanítania a kormánynak, politikai megkülönböztetés nélkül. A városok kifosztása nem kormányzás, ráadásul még alkotmánysértő is – írta a főpolgármester.

Az Alkotmánybíróság elutasította a gödi önkormányzat alkotmányjogi panaszát, de valóban alkotmányos követelményként írta elő, hogy a helyi önkormányzatoknak biztosítani kell kötelező feladataikhoz a költségvetési, illetve más vagyoni támogatást.

Ezeket a támogatásokat az Országgyűlés, veszélyhelyzet idején a Kormány, közérdekből csökkentheti, de nem lehetetlenítheti el a helyi önkormányzatok működését, nem üresítheti ki az alkotmányosan védett feladatköröket.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: