Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja hagyományainak megfelelően gyakornoki programokat indít azon fiatalok számára, akik érdeklődnek a politika, a közélet, az önkormányzatiság, a hazai és európai uniós jogalkotás iránt.

A Gyakornoki Program elsősorban lehetőséget és teret kíván nyújtani az Országgyűlés és az MSZP parlamenti frakció munkájának, illetve az országgyűlési képviselők tevékenységének a megismerésére.

Célja, hogy a felsőoktatásban tanuló hallgatók első kézből szerezzenek tapasztalatot a Parlament, valamint az MSZP szakmai és politikai munkájáról. E körben a Program biztosítja, hogy a gyakornokok egy általános parlamenti jogi képzés keretében behatóan megismerkedhessenek a parlamenti jog alapvető jogintézményein keresztül a törvényhozás feladat- és hatáskörével, mindennapi munkájával.

Pályázati feltételek:

 

egyetemi hallgatói jogviszony;
fényképes önéletrajz;
motivációs levél max. 2 oldal (amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretne gyakorlatra jelentkezni, mi az általa preferált szakterület, továbbá miképpen illeszkedik a gyakornoki program a jövőbeni terveihez);
magyar nyelven készített max. 5 oldalas esszé megírása (az előre meghatározott témák közül egyet kiválasztva például:Önnek mi a véleménye az Országgyűlés működéséről, a mai jogalkotási folyamatról, közpolitikai döntéshozatalról?
Ön hogyan látja a mai Magyarországon a demokrácia, a jogállam, a szólásszabadság, a civil társadalom helyzetét?
Ön hogyan látja az ellenzéki pártok jelenlegi és jövő évi helyzetét?
Ön mit tenne, mint az MSZP országgyűlési képviselője annak érdekében, hogy pártja a fiatalok körében a legszimpatikusabb és a legelfogadottabb párt legyen 2 éven belül?
Milyen stratégiát javasolna az MSZP számára a 2022-es országgyűlési választásokra való felkészüléshez?
Az elsődleges feltételeknek megfelelő pályázóval szemben további elvárás:

az MSZP és a szociáldemokrácia értékrendjének elfogadása;
ajánlólevél (egy felsőoktatási intézménytől/munkahelytől vagy egy közéleti személyiségtől/civil- vagy politikai szervezettől, annak tagjától).

Előnyt jelent:

jogi, közgazdasági, politológiai, közigazgatási menedzseri, nemzetközi tanulmányok, agrár- vagy környezetvédelmi egyetemi tanulmányok folytatása;
idegen nyelv ismerete;
civil-, politikai vagy egyéb szervezet keretei között végzett önkéntes munka.
Jelentkezés: 2021. március 1-ig elektronikus úton a [email protected] címen.

 

A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson vesznek részt, ahol felmérik kommunikációs képességüket, tájékozottságukat és elhivatottságukat.

Az írásbeli pályázati anyag és a szóbeli meghallgatás alapján folyamatosan, de legkésőbb 2021. március 31-ig születik döntés a gyakornoki programba kerülésről.

A Gyakornoki Program időtartama két féléves, és átfogja az Országgyűlés rendes ülésszakát. A program kezdeti szakaszában intenzív, elsősorban a parlamenti jog tanulmányozását szolgáló képzés vár a Programba bekerülőkre. Megismerik az Országgyűlésben folyó munkát, a frakció tevékenységét. Vendéglátogatásra nyílhat lehetőség a Főpolgármesteri Hivatalnál, illetve kerületi önkormányzatnál.

A Program második felében a hallgató órarendjéhez igazodva heti legalább 16 óra gyakorlati tevékenységre kerül sor a Képviselői Irodaházban, illetve az Országházban.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: