Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tóth Csaba, az MSZP zuglói képviselője írja Facebookon, hogy Fideszék újabb képviselői fizetésemelését az MSZP-frakció tagjai, nem veszik fel, hanem a Szolidaritási Alapba utalják a pénzt

Az MSZP országgyűlési képviselői ahogyan eddig is, úgy ezután is a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba juttatják el a fizetésemelésüket, amelyen keresztül a párt különböző karitatív és segélyakciókat támogat- írja Facebookon Tóth Csaba, az MSZP többszörös Fidesz-verő  zuglói képviselője

Az MSZP az elmúlt időszakban a Szolidaritási Alapon keresztül közel 12 tonna tartós élelmiszer vásárlásával, az iskolakezdés költségeinek enyhítésére és a járvány elleni védekezésre majd a karácsonyi ünnepek szebbé tételére indított karitatív akcióival nyújtott segítséget azoknak a családoknak, akiket a járvány lehetetlen, vagy nehéz helyzetbe hozott- írja Tóth Csaba

A zuglói képviselő arról is, mindezek mellett az MSZP ezen az alapon keresztül közvetlen segítséget tudott nyújtani a frontvonalban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók számára tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésével.

Továbbá a járvány elleni sikeres védekezés érdekében döntött a párt Országos Elnöksége a Fővárosi Önkormányzat pedagógus tesztelési akciójának támogatásáról.

Amennyiben tehát emelkedik képviselőink fizetése az annyit jelent, hogy több kerül a Szolidaritási Alapba, több pénz jut a támogatásra méltó és érdemes ügyekre.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: