Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Ha a Fideszt nem látják szívesen, mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a képviselőcsoport tagjai maradjunk” – fogalmaz Orbán Viktor abban a levélben, amit Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének írt.

A Fidesz elnöke arra a módosításra utal, ami megkönnyítené a tagok eltávolítását a néppárti frakcióból. Mint korábban írtuk, ez a módosítás egyértelműen a Fidesz ellen irányul.

A Fidesz néppárti tagságát már két éve felfüggesztették, de ettől még a párt képviselői csatlakozhattak az EP-ben lévő néppárti frakcióhoz. Most nyílt szakításra kerülhet sor, és a jelek szerint Orbán nem várja meg, amíg kidobják a Fidesz a frakcióból.

Mint írja, a Néppárt huzamosabb ideje vezetői és politikai válsággal küzd. Sérelmezi, hogy hiába írt levelet egy újfajta együttműködésről december 6-án, arra nem kapott választ, ehelyett a belső szabályok átírása került az asztalra, ami megkönnyíti a fideszes képviselők kizárásának „sebtében összetákolt és jogilag megkérdőjelezhető feltételeit”. Az üzenet Orbán szerint világos és érthető.

Kifogásolja azt is, hogy miközben a tagországok élet-halál harcot folytatnak a koronavírus ellen, „nehéz megérteni és elfogadni, hogy Önöknek az EPP-képviselőcsoport régóta létező szabályainak felülvizsgálata most a legsürgetőbb feladat”.

A jogállamiság fogalmába Orbán szerint nekik nem fér bele a szabályok visszamenőleges hatályú megváltoztatása vagy szankciók kiszabása, ahogy azt tervezik az új rendelkezésben.

Orbán emlékeztet arra, hogy lakosságarányosan a Fideszé a legerősebb delegáció a frakcióban, „képviselőink félreállítása egyet jelentene közel kétmillió magyar állampolgár semmibevételével, amely tovább gyengíteni a politikai családunkat”.

Azzal zárja a levelet, hogy ha megszavazzák a módosítást, a Fidesz elhagyja a néppárti frakciót.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: