Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közös közleményt adott ki szombaton a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, melyben arról írnak, hogy Orbán Viktor megbukott, kormánya képtelen elvégezni az oltási teendőket, ezért azt kérik, hogy egy Nemzeti Oltási Bizottság vegye át ennek megszervezését a kormánytól. 

„A valaha volt legnagyobb létszámú kormányzati bürokrácia képtelennek bizonyult a gyors, hatékony és emberséges cselekvésre. Ma szinte semmi nem működik abból, amire a válságban az országnak szüksége lenne.

Minden más esetben indokolt lenne Orbán Viktor azonnali lemondása, ám most, a járvány és a gazdasági válság miatti drámai helyzetben az emberi életek és egzisztenciák megmentése minden más szempontot felülír.Az első és legfontosabb feladat itt és most a tömeges oltások gyors és zökkenőmentes megszervezése. Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor és kormánya erre képtelen és alkalmatlan” – írják az ellenzéki pártok közös közleményükben.

Mint fogalmaznak, „a demokratikus ellenzéki pártszövetség kezdeményezi és követeli, hogy a járványügyi szakemberek, az orvosi kamara és az önkormányzatok bevonásával létrejövő szakmai testület, a Nemzeti Oltási Bizottság vegye át az alkalmatlan kormánytól a magyar emberek életének és egzisztenciájának megvédése szempontjából legfontosabb oltási program megtervezését és végrehajtását.”

A közleményben azt követelik, hogy a rendelkezésre álló vakcinákat lakosságarányosan a kormány adja át az önkormányzatoknak, hogy azok saját maguk szervezhessék meg településeik oltási programjait.

„Az önkormányzatok eddig gyorsabban, hatékonyabban, emberségesebben reagáltak a járványra és a válságra, mint a kormány, most is készek és alkalmasak a cselekvésre. A kormányzásra képtelen, bukott kormány miatt 2022-ben a kormányváltás immár nem csak lehetőség, de szükségszerűség is Magyarországon. Ezen múlik a válság utáni talpraállás és jóvátétel” – írják.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: