Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Murányi Marcell szombaton kerékpározás közben lett rosszul. Sokáig küzdöttek az életéért, de szervezete vasárnap feladta a harcot – értesült a Hírklikk.

Tragikus hirtelenséggel, 55 éves korában elhunyt a kiváló újságíró, főszerkesztő, kommunikációs tanácsadó.

Murányi Marcell – újságíró szülei pályáját követve – csaknem két és fél évtizedet töltött el a sajtóban. Munkatársa, rovatvezetője, majd szerkesztője volt a Mai Napnak, amelyet – 2001-es újraindítása után -– főszerkesztőként jegyzett. Később a Vasárnapi Blikk szerkesztője, majd a Blikk főszerkesztő-helyettese lett.

 

Nyolc éven át, 2006-tól 2014-ig főszerkesztőként irányította a legnagyobb példányszámú napilapot, a Blikket. Később a Népszabadság főszerkesztője lett, amelyet szűk egy évig, 2015 májusáig vezetett.

Médiakarrierje után Murányi Marcell kommunikációs tanácsadóként dolgozott. Egy ideig az MSZP kommunikációs igazgatója is volt. Az elmúlt időszakban a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. ügyvezetője, valamint a zuglói polgármester főtanácsadója volt.

Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere az alábbi sorokkal búcsúzott vezetőtársától:

Nem pusztán a munkatársunk volt, hanem a barátunk. Minden vele töltött idő tanulás volt, páratlan műveltsége és tájékozottsága, fantasztikus humora és kitűnő ízlése lenyűgözött mindenkit, aki ismerte őt. Profizmusa és munkabírása olyan támaszt jelentett, amelynek hiányát mostantól mindig érezni fogjuk. Fájdalmasan kevés idő, mindössze 54 év adatott meg neki. Megtiszteltetés volt ismerni őt és dolgozni vele. Murányi Marcellt Zugló Polgármesteri Hivatala saját halottjának tekinti.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: