Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Eisenhauerné Fördős Andrea szerint sok nővér esik ki, mert pszichésen nem bírják a terhelést. Az önkéntesek toborzását nem tartja segítségnek, úgy véli, inkább teher lesz a dolgozóknak, mint segítség- mondta az ATV-ben

„Általánosságban nagyon túlterheltek a kollégák. Egy műszakban 12 órát kell dolgozni, a nagy betegszám és a rengeteg munka miatt körülbelül 2-3-szor tudnak a dolgozók kivetkőzni.

Ez azt jelenti, hogy 3-4 órát az intenzíven, a védőfelszerelésben dolgoznak, majd kijönnek felváltva fél óra, negyven percre, ilyenkor kevesebb ápolónő marad bent” – számolt be Eisenhauerné Fördős Andrea arról, hogy telik az ápolónők munkanapja a Covid-osztályokon.

A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke, aki maga is Covid-osztályon dolgozó ápolónő, az ATV Start című műsorában elmondta: „rengeteg a túlóra, sok nővér esik ki még mindig, akár a koronavírus-fertőzés vagy a túlterhelés miatt, sokan pszichésen nem bírják a terhelést”. A heti 40 óra helyett 60-70 órát dolgoznak az ápolók.

Mint mondta, az átirányított dolgozók jöhetnek olyan területről, ahol nem minden napi az, hogy ilyen súlyos állapotúak a betegek vagy sok a halott, ezért jellemző, hogy kéthetente, havonta cserélik az ápolókat, mivel annyira megterhelő lelkileg számukra ez az ellátás, hogy nem tudják tovább csinálni.

Az intenzív osztályokon az lenne az előírás, hogy két betegre van egy ápoló, ez sok esetben nem valósul meg az alelnök szerint. Az asszisztált lélegeztetett betegek mellett sincs minden esetben intenzív ápoló, mert egyszerűen nincs ennyi ember a rendszerben – mondta.

Az ápolók is rangsorolnak a feladatok között, ilyenkor a lelki támogatás kicsit háttérbe szorul, ez azért is probléma Eisenhauerné Fördős Andrea szerint, mert maszkban dolgoznak, a beteg sokszor azt sem tudja, ki lép oda hozzájuk.

 

A Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke szerint az önkénteseket toborozása nem segítség. Arról is szólt, ha valaki segédápolónak áll, egy-másfél évig kell tanulnia. Szerinte 3-4 óra alatt az alap dolgokat meg lehet tanítani, például egy automata vérnyomásmérő használatát, de a mobilizálást, a betegtudat állapot észlelése nem egy önkéntes, laikus feladata.

Jogilag is kérdésesnek tartja az ötletet, szerinte kérdés az is, hogy ha egy önkéntes nem észlel valamit a betegen, az kinek a felelőssége. Az is kérdéses szerinte, ki fogja felügyelni az önkénteseket. „Inkább csak teher a dolgozók számára” – mondta. Hozzátette: aki egyáltalán nem szakember, őket lelkileg is megviselné ez a munka. Az egészségügyi dolgozók oltásával kapcsolatban azt mondta, a Covid-osztályokon sem kötelező az oltás.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: