Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pénteken, délelőtt 10 óra után a fővárosban az egyik 9-es buszon hangoskodásra egy utas többször is figyelmeztetett egy számára ismeretlen férfit, hogy vegye fel a maszkját, ám ő ezt nem volt hajlandó megtenni – írta a Bors. A kiabálást meghalló sofőr megnyomta a maszkviselésre figyelmeztető hangautomata gombját.

A hangos szóváltásba többen bekapcsolódtak, majd a szabályok betartására figyelmeztető utas arcon ütötte az egyébként ittas ellenlábasát, aki elterült a busz padlóján. A járművezető ekkor félreállt a busszal a Kiscelli utcai és a Tímár utcai megálló között és kihívta a rendőrséget és a mentőket.

Amíg a segítség meg nem érkezett, körülbelül 10 percig, az ajtók zárva voltak. A lapnak az egyik utas elmondta, hogy a pofont lekeverő férfi egy percig nem tagadta tettét, magától szólt a rendőröknek, hogy ő ütött.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az incidens mindkét résztvevője ellen eljárás indult. Az egyiknek a maszkviselési szabályok megsértése és közérdekű üzem megzavarása miatt, míg a másiknak súlyos testi sértés kísérletéért kell felelnie.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: