Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

850 vakcinát szánt a kormány 36 ezer vasúti dolgozó oltására, a szakszervezet szerint ez szánalmas. A megbetegedett vasutasok száma meredeken emelkedik, a szakszervezet már 1800 Covid fertőzöttről tud.

Ki fogja eldönteni, hogy a 850 adag védőoltást ki kapja meg a mintegy 36 ezer vasutas közül? Kinek a lelkén szárad majd, ha továbbra is meredeken emelkedik a Covid fertőzöttek száma, de ezúttal azokból kerülnek majd ki a betegek, akiknek nem jut védőoltás – háborodott fel Meleg János.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke végtelenül méltatlannak tartja az eljárást és felelőtlenül kevésnek azt az oltóanyag mennyiséget, amit a vasúti ágazat teljes létszámára szánt a kormány, miközben azt hirdeti, hogy „beoltjuk a vasutasokat”. Összesen 850 vakcinával a mintegy 36 ezer embert. Ez szánalmas – jegyzi meg keserűen az elnök.

Az elmúlt napokban is százával dőltek ki a munkából, így jelenleg 1800-an „covidosok”. A Vasutasok Szakszervezete elvárja: biztosítson a kormány megfelelő mennyiségű vakcinát az ágazatban dolgozók számára, hogy minden regisztrált vasutas időben megkaphassa a védelmet.

Az elnököt felháborítja az is, hogy még erről a 850 vakcináról sem tudni, ki, mikor, hol fogja beadni a szerencsés kiválasztottaknak. A VSZ gyors és pontos információt, de mindenekelőtt kellő mennyiségű oltóanyagot követel az ágazatban dolgozók számára.

Az elnök megjegyzi: ha a fertőzés az elmúlt hetekben tapasztalt ütemben terjed – egyik napról a másikra százak esnek ki a szolgálatból –, gondok lehetnek a szolgáltatás biztosításával is.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: