Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gőgös Zoltán, az MSZP korábbi elnökhelyettese hosszas hallgatás után megszólalt és helyretette a folyamatosan vádaskodó Fideszéket. Íme Gőgös Zoltán írása:

Tegnap megint az volt a kormányfő legfontosabb mondása, hogy a baloldal oltásellenes.
Ez így Húsvét előtt, amikor rengeteg barátunk lesz súlyos beteg, vagy hal meg, minimum nem elegáns.

Nem tudom az új ellenségkeresés mennyire segíti a válság kezelését, de nagyon sok embert vádol meg minden alap nélkül. Én nyíltan vállalom a baloldaliságom, és az első perctől kezdve mindenkit arra bíztattam , hogy oltassa be magát.

Annak ellenére hírdettem ezt, hogy, a vitatott vakcinák kapcsán a 60 felettiek előzetes vizsgálatáról nem volt dokumentum, gondolkodás nélkül beadattam magamnak a kínai vakcinát.

Itt jegyzem meg, hogy 13 éve a kormány tagjaként magyar második fázisos kísérleti vakcinát adattunk be magunknak a H1-N1 vírus ellen. Lehet, ha ugyanezt mind a 200 állami vezető, illetve a 133 bátor képviselő a vita elején látványosan megtette volna, talán nagyobb lett volna a bizalom. ( Orbán Viktorról tudunk, másról nem) Ez nem borította volna fel az oltási tervet sem.

A kínai vakcina kapcsán még egy rövid interjút is adtam a helyi újságnak, azért, hogy másokat is erre bízhassak pedig ezt nem tettem meg 3 éve. Azt gondolom, hogy itt lenne az ideje végre, hogy minden felelős vezető és politikus fejezze be egymás anyázását, és csinálja azt, ami a dolga. A kormánytagoknak nem a keleti vakcinaszállítmányok fogadása a dolga a reptéren, hanem a szervezési, informatikai hibák kijavítása, a fejetlenség megszüntetése, és az őszinte beszéd.

Például ne kezdje el, majd vonja vissza a szoptatós kismamák oltását, és ne állítson szembe társadalmi csoportokat az oltás kapcsán. Lázár János, aki egy jól felkészült ember is meggondolhatná, miért akarja rákenni 20000 ember halálát a baloldalra, amikor 16000 honfitársunk sajnos már akkor meghalt, amikor nem volt még vakcina.

Az ellenzék is tegye a dolgát, de ne csak támadjon, hanem a nyilvánosság erejével figyelmeztessen a hibákra, és folyamatosan tegyen megoldási javaslatokat is.
Például ismerje el, hogy jó döntés volt a keleti vakcina beszerzés, de azt is, hogy felelőtlenség lenne az iskolák kinyitása április 19-én, és küzdjön azért, hogy a munkájukat elvesztőket se hagyják az árok szélén.

Lehet, hogy a fő kommunikátorok úgy gondolják, hogy ezzel a felelőtlen ellenfeleket gyalázó kommunikációval majd választást lehet jövőre nyerni, de gondolnak-e arra, hogy lehet, hogy meg sem érik.

Nekünk átlag embereknek is nagy a felelősségünk. Pápán is sokan nem viselnek maszkot, fiatalok, akik egyre többen kerülnek gépre, tömegesen bandáznak, buliznak.
Én továbbra is azt mondom, amit eddig, mindenki oltassa be magát, és tartsa be a szabályokat. Derűs napot, és tartalmas, de a szabályokat betartó ünneplést kívánok mindenkinek.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: