Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Szülők halálakor nem szoktuk, de most kitettük a fekete zászlót” – egy pécsi iskola kilenc tanulója árvult meg a vírus miatt- írja az ATV.hu

„Nem jutunk szóhoz, segítenünk kell az árván maradt gyerekeknek” – nyilatkozta az esetről Molnárné Szoldatics Katalin, az iskola igazgatója.

A Bors számolt be róla, hogy két családot érintett a tragédia: az egyik családban hat gyermek maradt árván, miután a koronavírus elragadta 51 éves anyjukat, közülük a legkisebb 13 éves. Az édesanya egyedül nevelte gyermekeit.

Molnárné Szoldatics Katalin szerint tehetséges gyerekek, és lelkileg nagyon megviselte őket anyjuk halála. Az igazgatónő úgy tudja, a legkisebb gyermek egy szobában aludt az anyával.

A másik pécsi családban a 45 éves, teljesen egészséges apuka hunyt el koronavírusban. Itt két hatodikos ikerpár és egy 15 éves kislány maradt családfő nélkül.

Az igazgatónő számukra is szeretne segítséget nyújtani, hiszen bár az édesanyának van munkahelye, nem számítottak ekkora tragédiára.

Molnárné elmondta: „Szülők halálakor nem szoktuk, de most kitettük a fekete zászlót.”
Hozzátette: ezzel is szeretnék együttérzésüket kifejezni.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: