Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor több péntek reggel szokásos rádiónyilatkozatában elmondta, hogy a kormány eltökélt szándéka, hogy az az iskolák április 19-én kinyitnak. Vélhetően emiatt szólalt meg Boldogkői Zsolt, a Tudományos Akadémia professzora.

Boldogkői Zsolt, molekuláris biológus szerint átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is, de két problémát még meg kellene oldanunk.

Boldogkői Zsolt Facebook-bejegyzésében azt írja: le kell törni az oltásellenességet, mert különben hamarosan nem tudjuk érdemben tovább növelni az átoltottságot – szúrta ki az Infostart.

A szakember türelmet javasol az iskolanyitással kapcsolatban, azt írja, ne nyissuk meg az iskolákat áprilisban. Szerinte már csak azért sem mert a gyermekeket még nem lehet oltani, a tanárok oltása pedig nem fog elegendő immunitást produkálni addigra. Továbbá, a brit variáns veszélyes a kicsikre, ráadásul, ők haza fogják vinni a vírust a családba – teszi hozzá.

Boldogkői hangsúlyozza: hatásos motivációs rendszert kellene kidolgozni az oltakozási hajlandóság kialakítására, melynek fő eszközeként az oltásigazolványnak igen erős jogosítványokat kellene adni.

A vírusszkeptikus és oltásellenes vezérekre pedig alkalmazni kellene a hatályos jogszabályokat. Úgy érzékelem, hogy az ellenzék is stratégiát váltott és nem agitál már túlságosan a keleti vakcinák ellen – írja.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: