Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A házelnök napirendi javaslata alapján, a parlamenti munka szerdán 13 órakor kezdődik, elsőként a közelmúltban elhunyt három korábbi képviselőről, Kovács Jenőről (MSZP), Rigler Zoltánról (Fidesz) és Varga Gézáról (Jobbik) emlékeznek meg, majd napirend előtti felszólalások következnek.

A képviselők ezt követően, másfél órában tehetnek fel interpellációkat, további hatvan percben pedig azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el.

 

Az első ülésnap végén a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról tartanak általános vitát.

Csütörtökön tizenkét előterjesztésről tárgyal a parlament. A képviselők – egyebek mellett – a kormány aktuális rendészeti, köznevelési és munkaerőpiaci változtatási javaslatairól mondhatják el a véleményüket.

A pénteki ülésnapon a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról, valamint több felsőoktatási intézmény alapítványi formába történő átalakításáról tartanak általános vitát egy napirendi pontban.

A parlament ülése április 12-én, hétfőn ér véget. A képviselők ekkor megemlékeznek a Felvidékről kitelepítettekről, majd kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: