Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Magyar feliratot kapott az Orbánról szóló, Helló, diktátor című dokumentumfilm. A film szerint az uniónak nincs megfelelő belső kontrollja az autokráciába forduló tagállamokkal szemben.

 

„Helló, diktátor” – Jean-Claude Juncker öt évvel ezelőtti mondatával kezdődik az a dokumentumfilm Orbán Viktor és az Európai Unió kapcsolatáról, amit a német-francia Arte csatornán mutattak be.

Bár Juncker egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogy csak poénkodott, és igazából tiszteli a magyar miniszterelnököt, Michael Weich „Hallo, Herr Diktator” című dokumentumfilmje nagyon is komolyan vette az idézetet.

 

A filmrendezője, Michael Wech szerint jó visszhangot kapott, és azóta elkészült hozzá az angol és magyar felirat is, amivel most először látható.

A három hónap alatt készült film több témát is körbejár. Láthatjuk azokat a brüsszeli vitákat, amik fokozatosan elszigetelték a Fideszt. Felidézik a civiltörvény elleni tüntetéseket, a Soros-ellenes kampányokat és a CEU elűzését.

Bemutatják a Magyar Hang, a Klubrádió és Iványi Gáborék – kormányzati ráhatástól sem függetlenül kialakult – működési nehézségeit. Hadházy Ákos pedig a semmi közepén zötykölődő, az EU-s pénzből épült, felcsúti kisvasúton ülve mesél Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korrupciós ügyeiről.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: