Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyar Orvosi Kamara: nincs szakmai indoka a korlátozások feloldásának
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége állást foglalt a kormány tegnapi döntésével kapcsolatban, miszerint mától a korlátozások egy részét feloldják.

Közleményükben azt írják, a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs. A nyitás megkezdését korainak tartják. „Változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintjük a nyitás feltételének” – fogalmaznak.

A rendelkezésre álló adatok alapján kedden csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, és sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismeretek alapján azt hangsúlyozzák, hogy a járvány harmadik hullámának – jó esetben is – a platóját értük el.

Arra is figyelmeztetnek, hogy a koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt.

Azt jó iránynak tartják, hogy a boltok nyitvatartását meghosszabbították, viszont az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítélik meg.

Arra kérik a lakosságot, hogy – függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető – ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat. Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl – hangsúlyozzák.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: