Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is – írják a kormany.hu-n.

Mint írják, az oltási program előrehaladásával párhuzamosan ugyanakkor közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra.

A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. Ez várhatóan a jövő héten bekövetkezik, hiszen mostanra már 3 millió 90 ezernél is többen kaptak oltást.

A vendéglátósok tehát már készülhetnek a teraszok nyitására.

A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen

– áll az oldalon.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedések betartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni. A szabályok be nem tartása esetén a vendéglátó üzlettel szemben százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírság szabható ki, de akár a vendéglátóhely bezáratása is elrendelhető. A szabályokat be nem tartó vendéggel szemben pedig szabálysértés esetén ötezer forinttól ötszázezer forintig terjedő pénzbírság is kiszabható, közölték.

Megjegyezték: jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.

A munkahelyi, iskolai, kórházi menzák és büfék nyitva lehetnek. A szálláshelyen található étterem és bár csak az ott megszálló – üzleti céllal érkezett – vendéget szolgálhatja ki.

Arról is írtak, hogy április 19-én, hétfőn az óvodák újranyithatnak, az általános iskolák alsó tagozatai (1-4. évfolyamokon) pedig visszatérnek a rendes, tantermi oktatásra. A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz. A felnőttképzésben szintén április 19-től ismét lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.

A kormány emellett május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a hazánkba belépők ellenőrzése a célja. Továbbra is érvényes, hogy a hazatérő magyaroknak 10 napos hatósági házi karanténba kell maradnia, az alól csak 2 darab negatív PCR-teszttel kaphatnak felmentést.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: