Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kikerült a fekete zászló a Parlament épületére a koronavírus áldozataira megemlékezve, a kormány erre nem volt hajlandó, megtette az egyik ellenzéki párt.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője tegnap sajtótájékoztatón szólította fel a kormányt, hogy a Kossuth téren eresszék félárbocra a nemzeti lobogót, az Országgyűlés épületére pedig tűzzék ki a nemzeti gyász szimbólumát, a fekete zászlót, így emlékezve meg a koronavírus-járvány 25 ezer magyar áldozatáról, és mindazokról, akik az egészségügy katasztrofális helyzete miatt vesztették életüket.

A politikus elmondta, sejtették, hogy kérésük süket fülekre talál majd, és így is lett.

„Orbán Viktor és érzéketlen halálkormánya egyetlen szóval, egyetlen mondattal sem volt hajlandó megemlékezni az elhunytakról, és annak a 25 ezer családnak a gyászáról és fájdalmáról, akik szeretteiket vesztették el.

Ezért én most a Demokratikus Koalíció nevében helyettük is kitűzöm a gyász fekete zászlaját az Országgyűlés épületére. Lássa és tudja meg mindenki: az elhibázott járványekezelés miatt több ezer olyan magyar ember halt meg, aki megmenthető lett volna.

A mai napon rájuk emlékezünk, és rájuk emlékeztetünk mindenkit az országban.” – jelentette ki a frakciószóvivő.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: