Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült.

A katasztrófavédelem helyszíni információi szerint a mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött.

A balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott – tették hozzá.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a balesetben a traktor sofőrje meghalt, a vonatokon pedig öten sérültek meg, az első információk szerint könnyebben.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta: a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott. Az ütközésben a Debrecenből Záhonyba induló, valamint a Záhonyból Püspökladányba tartó vonat érintett; utóbbi kocsijai siklottak ki, azon sérült meg a mozdonyvezető és több utas.

Kiemelték: a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek, ezért egy-másfél órával hosszabb eljutási időre kell számítani. Az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, hogy az első pótlóbusz már megérkezett az utasokért.


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: