Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egy szomorú fekete napot tudhat maga mögött a MÁV, ugyanis egy nap alatt három halálos baleset is történt- írta meg a budapestkornyeke.hu

Az országban három súlyos vasúti baleset is történt a tegnapi nap során. Mindegyikben közös, hogy vasúti átjáróban, vélhetően figyelmetlenségből lett halálos tragédia. A vonatok több vonalon egy darabig nem jártak és jelentős késések alakultak ki az országban.

Az első tragikus baleset kedd reggel Érdnél történt. A Déli pályaudvarról 6:55-kor Dunaújvárosba induló vonat Érden, a Főnök utcai átjáróban elütött egy gyalogost. A gyalogos a balesetben életét vesztette. Az átjáróban a fény- és félsorompó rendben működött.

Pár órával az érdi tragédia után, kedden 15 óra körül a lajosmizsei vaonalon Ináncsnál történt a következő vasúti baleset. A Kossuth Lajos úton lévő vasúti átjáróba a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott egy kisteherautót vezető férfi. A baleset során a járművet vezető sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Itt jegyezzük meg, hogy pár nappal ezelőtt  is történt egy súlyos baleset a lajosmizsei vonalon, akkor Dabas és Hernád között hajtott egy személygépkocsi a sínekre, az autó az ütközést követően kigyulladt. A kocsit vezető férfi súlyos sérülései ellenére még időben ki tudott mászni a gépjárműből.

A harmadik tragikus baleset, ahogy tegnap a Hír Hugó is megírta  a Nyíregyháza melletti Újfehértónál történt, alig fél órával az inárcsi baleset után. A Kékvillogó.hu hírportál információi szerint ott két vonat ütközött egy traktorral, egy ember meghalt, sokan megsérültek.

A legfrissebb információk szerint a szabálytalanul közlekedő traktor előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött. A baleset következtében az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben lefutott a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt.

A másik vasúti szerelvénynek csupán a mozdonya károsodott. A két szerelvényen összesen mintegy húsz utas volt. A tűzoltók kedd este is a műszaki mentésen dolgoznak, a vonatok utasaiért mentesítő autóbuszjárat érkezett.

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: