Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

A következő tanévtől módosul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a közmédia közös újságíróképző tanfolyama – írja az Mfor.

A közszolgálati média-újságíró és szerkesztő szakirányú továbbképzési szak néven futó két féléves képzés tavaly ősszel indult, vagyis most végez majd az első évfolyam. Az egyetem készített egy, az első félév tapasztalatait összegző és változásokat is javasló dokumentumot, ez pedig a portálhoz is eljutott, és mint az NKE elárulta, az abban javasoltak egyhangúlag megszavazta a szenátus.

A továbbiakban nagyon jelentős hangsúlyt kap a tanfolyamon a sportújságírói képzés, az új órák oktatói pedig ismert hazai, közmédiás sportújágírók lesznek. Az NKE szerint így igazodnak a médiapiaci igényekhez.

Az új képzési koncepcióból ugyanakkor kikerült egy sor, a médiaetikára vonatkozó bejegyzés, de az egyetem szerint ez sima adminisztrációs egyszerűsítés, és ezzel együtt is fontosnak tartják az etikus újságírást.

A tantervben az első félévhez a kötelezően választható tárgyak közé bekerült a sportújságírás alapjai (oktató: Deák-Horváth Péter) és a sportműsor-vezetés (Petrovics-Mérei Andrea) című kurzus, a második félév kínálatába pedig ugyancsak kötelezően választható óraként a sportkommentátori munka a gyakorlatban (oktató: Hajdú B. István), illetve az interjúkészítés gyakorlata (Martí Zoltán) és a rádiós műsorkészítés elmélete és gyakorlata (terepmunka) (Mucsányi Marianna – ő nem sportvonalról érkezik, viszont tavaly januárig a Kossuth Rádió csatornaigazgatója volt, azért kellett mennie, mert férjét, Szadai Károlyt a kormánypártok a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagjává választották, ez pedig így összeférhetetlenséget okozott volna).

 

Az előterjesztés szerint kikerül a képzést elvégzők kompetenciát felsoroló listából, hogy a tanfolyamot elvégzett hallgató képes legyen a gyakorlatban alkalmazni a médiaetikai ismereteket, illetve hogy tartsa fontosnak az etikus újságírást.

A felelősség, autonómia felsorolásból kikerült a saját médiaszolgáltatója, valamint a vonatkozó jogszabályok szabályainak betartásáért érzett felelősség. Kihúzták még például azt is, hogy „ismeri az erkölcsi szabályokat a média területén, valamint a nemzetközileg releváns önszabályozási példákat”, és azt is, hogy „képes a média működésével, társadalmi, gazdasági beágyazottságával kapcsolatban összefüggések megértésére, kritikai gondolkodásra.” Bekerült ugyanakkor, hogy a kurzus elvégzője hitelesen és érthetően tájékoztatja a nézőket.

Ami a készségek, satöbbik bekerülési oldalát illeti, itt nem meglepő módon a sportos bejegyzések viszik a prímet – emeli ki az Mfor. Nagyon részletesen, több oldalról megközelítve sorolják, hogy milyen sportriporteri tudást kell adnia a képzésnek.

Például kiemelik, hogy a kurzus elvégzőjének tudnia kell, hogy az ember máshogy közvetít tévés és rádiós sporteseményt. És bekerült az is, hogy képesnek kell lenni szórakoztatóan és akkurátusan kommentálni egy sporteseményt, meg törekedni kell arra, hogy a saját személyiségének megfelelően közvetítsen.

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: