Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

A védettségi-igazolvány nagy port kavart. A szálloda, panzió és étterem tulajdonosok sorozatosan jelentik be, hogy nem érdeklik őket a rendeletek, bárkit fogadnak-írja  Propeller.hu

A kormány nemrég jelentette be, hogy négy millió beoltott után, megnyílnak a szálláshelyek, az éttermek belső terei is a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. Ám több szálláshely és vendéglátó-ipari egység jelezte már, hogy ők ezzel nem értenek egyet.

Ahogyan mi sem, úgy nagyon sokan mások sem fognak védettségi igazolványt kérni a vendégeiktől, és nem csupán a bevételünk miatt, hanem mert nem kívánunk részt venni semmilyen megkülönböztetésben!

Nekünk a vendég az EMBER, és mindegy, hogy mi a neme, vallása, bőrszíne, identitása, hogy oltva, féregtelenítve van-e… – írta az egyik szálláshely szinte azonnal a bejelentés után.

Többen jelezték, hogy lemondják meglévő foglalásukat, mert nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal! Nálunk ez nem probléma!

Biztos, hogy mi NEM KÉRÜNK védettségi igazolványt! Azon túl hogy nincs is erre semmiféle jogosultságunk, nem szeretnénk bármiféle megkülönböztetésben tevőlegesen részt venni, ráadásul a szállás elfoglalásának védettségi igazolványhoz való kötése uniós ajánlásokkal is ellentétes! – kommentálta egy másik vidéki szálloda tulajdonosa a Facebookon.

A kommentekből kiderül az is, hogy több étteremtulajdonos nem fogja kérni a kártyát, és a belső terekbe is be fog engedni bárkit. Azt, hogy az igazolványokat hogyan fogják ellenőrizni, egyenlőre nem lehet tudni.


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: