Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Exkluzív interjút adott ATV híradónknak Jakab Ferenc, virológus professzor. Arról kérdezték, hogy mennyire veszélyes az Indiában pusztító covid-mutáns, és hogy az oltások védettséget adnak-e ellene. Indiában egyre rosszabb a helyzet, az új fertőzöttek és a halálos áldozatok száma öt napja rekordot dönt.

Jakab Ferenc virológus szerint már Angliában és Amerikában is gondot okoz a koronavírus indiai mutánsa is, de már 19 másik országban is kimutatták a jelenlétet.

Egyelőre azt tudni róla, hogy gyorsabban terjed és, hogy feltételezhetően súlyosabb betegséget okoz, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy valamilyen szinten az immunrendszert is képes kijátszani, tehát– ahogy azt a jelenlegi vizsgálatok elsődleges eredményei mutatják – a most meglévő oltások hatékonysága valamelyest kisebb lehet vele szemben – árulta el a virológus. Hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy az oltások egyáltalán nem védenek az új mutánstól.

Jakab szerint ráadásul nem kell aggódni, hiszen nagyon gyorsan lehet az oltásokat a mutáns-megjelenésekhez igazítani. Az RNS-vakcináknak ugyanis egy hatalmas előnye az, hogy ezekbe szinte minden olyan mutáció benne lehet, amelyek ellen védekeznünk kell – magyarázta.

Indiában hatalmas gondokat okoz a koronavírus második hulláma. Radistan-tartomány egyik helyi lakosának beszámolója szerint reggel 4 órát lehetnek kint a városban, ezután minden tilos. „Enni- és innivalót is ebben a négy órában kell szervezni” – magyarázta Amar Singh Chauhan. Elmondása szerint egyébként azért az utcán égetik el a halottakat, mert egy hindu tradíció úgy tartja, ezzel kiűzhetik a vírus jelenlétét az országból.

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: