Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szombaton már éjfélkor kezdődik a kijárási tilalom, a boltok 23 óráig maradhatnak nyitva – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.

Szombat reggeltől módosul a kijárási tilalom, éjfélig kell majd hazaérni és a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára és a velük érkező kiskorúaknak megnyílnak bizonyos helyek, mert a mai vagy a holnapi nap folyamán egész biztosan meglesz a négymillió beoltott – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.

A kormányfő ugyanakkor hozzátette, hogy még felelősséggel tartozunk mások felé, mivel még nem vagyunk túl a járványon, még nincs mindenki beoltva. „Most már többségben vannak a védettek, a beoltottak, így indokolt, hogy hozzájuk igazodjunk, hogy ők kedvezményeket kapjanak” – mondta a kormányfő.

A kormányfő közölte továbbá: a védettségi igazolvánnyal rendelkezők beléphetnek ezután például a vendéglátóhelyek, szállodák, edzőtermek belső helységeibe.

Bár sportrendezvényeket lehet már látogatni a négymillió beoltott után, lakodalmakat még nem lehet tartani. Erre az a magyarázat, hogy a sportrendezvényeket is csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, viszont egy lakodalom esetében ezt nem lehet előírni, ott keverednének a beoltottak és a nem beoltottak.

Egyelőre nem tudjuk, hogy a következő nyitási lépés négy és félmilliónál vagy ötmilliónál fog-e bekövetkezni – mondta Orbán Viktor


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: