Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Magyarország szociáldemokrata pártja, az MSZP is megemlékezett a munkás mozgalom legfontosabb ünnepén.

Mi, szocialisták és szociáldemokraták idén május elsején is együtt vagyunk Bár a közös ünneplésre nincs lehetőségünk, de összeköt minket a közös célunk, hogy jobb életet teremtsünk a dolgozó emberek számára.

Azonban ne feledjük, hogy május 1 nem csak a munka ünnepe, ugyanis 17 éve ezen a napon lett hazánk az Európai Unió tagja. Az elmúlt 17 év és a pusztító COVID-járvány is megmutatta, hogy Európára lehet számítani.

Van szolidaritás a közösségen belül.
Erre a szolidaritásra, erre az összekapaszkodásra van szükség hazánkban is, és nem csak most május elsején, hiszen egy munkásellenes hatalom önkényével kell szembe szállnunk
A multikat és a milliárdosokat kiszolgáló Fidesz ugyanis elvette a dolgozók jogait, bevezette a rabszolgatörvényt és elnyomja a szakszervezeteket.

A pusztító COVID-járvány idején pedig magukra hagyták az állásukat elveszítők százezreit.
Rengeteg pénzt és lehetőséget kaptunk az Európai Uniótól arra, hogy Magyarország felzárkózzon a fejlettebb államokhoz. Azonban ennek a segítségnek a nagy része nem a magyar emberekhez jut.

Pedig az EU arra szánja, hogy a magyarok gyarapodjanak, de sajnos döntően csak Orbán oligarchái gyarapodnak. Orbán Viktor és barátai milliárdosok
lettek abból a pénzből, amit az országnak, önöknek kellett volna megkapniuk.
A kizsákmányoló Fidesz-rezsim vezetői és oligarchái luxusban dőzsölnek, miközben milliók nélkülöznek, és a túlélésért küzdenek!

Ez azonban nem maradhat így, ezért az MSZP szerint nemcsak kormányt kell váltanunk, hanem korszakot is .
Gondoskodó, esélyteremtő államra van szükség, amely európai szabadságot és európai életszínvonalat hoz el.
Biztos megélhetést akarunk mindenki számára!
Adómentes minimálbért, megduplázott családi pótlékot, európai szintű magasabb fizetéseket és nyugdíjakat, európai színvonalú egészségügyet akarunk

Azt akarjuk, hogy maradjanak átjárhatóak a határok, a gyerekeink pedig egyenlő eséllyel férjenek hozzá a boldogulásukhoz nélkülözhetetlen tudáshoz.
Ha Ön ilyen országot akar, álljon mellénk, hogy minél erősebb legyen ez az akarat, és a következő május elsején már a dolgozó emberek győzelmét ünnepelhessük

Az MSZP társelönkei egy videóval is jelentkeztek:

Mi szocialisták, szociáldemokraták a mai napon is a dolgozók jogaiért és biztos megélhetéséért emeljük fel a szavunkat a munkásokat kizsákmányoló és elnyomó Fidesz-rezsimmel szemben.

A Magyar Szocialista Párt a saját munkájukból élők érdekeit szolgálja.

Mi, magyar szocialisták vállaljuk, hogy:
Megemeljük és adómentessé teszük a minimálbért
A munkatörvénykönyvét átalakítjuk a dolgozók érdekében
Valós beleszólást adunk a szakszervezeteknek
A munkájukat elvesztőkról 9 hónapig járó és legalább 100 ezer forintos járadékkal fogunk gondoskodni

2022-ben többre lesz szükség, mint kormányváltásra Korszakváltás kell, mert az önkényuralom felszámolásán túl létre kell hoznunk egy demokratikus, igazságos, szociálisan érzékeny, környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországot
Ismerd meg Te is a korszakváltás programját!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is: